26/02/2025
Jól sikerült a megnyitó!
Szép számban jöttek össze az érdeklődők.
Aki lemaradt, március 16-ig megtekintheti.
Boza Katalin: Távoli tájakon
/ Boza István megnyitó beszéde
Sok szeretettel és kitörő lelkesedéssel köszöntök mindenkit. Öröm látni, hogy ennyien kíváncsiak voltak erre az alkalomra. Én Boza István vagyok, Kata testvére, és engem ért az a megtiszteltetés, hogy megnyithatom ezt a kiállítást. Végzettségem szerint elemző közgazdász, illetve társadalomtudós vagyok. Gyakorlati kapcsolatom a művészetekkel nagyjából kimerül abban, hogy kotta alapján le tudok nyomni billentyűket egy zongorán, vagy adott minták alapján fel tudok vinni színeket makettfigurákra. Akkor mégis mit keresek itt? – vetődhet fel a kérdés.
A tudomány világának van egy olyan sajátossága, hogy – mondjuk úgy – nem igazán kedveli azt, amikor nem a tudomány világában edződött személyek próbálnak tudományt művelni. Sokan nem örülnének, ha egy tudományos rendezvényen olyanok szónokolnának, akik nem sajátították el az adott terület gondolkodási rendszerét, érvelési szabályait. Merem viszont azt gondolni, hogy a művészet világa ennél nyitottabb. Ezt jelképezi az is – amellett, hogy még nem lettem elkergetve –, hogy Kata képei eljutottak egy kiállításra, ráadásul egyéni kiállításra, anélkül, hogy például a Képzőművészeti Egyetem papírját kellene lobogtatnia. Kitartó munkával – a szó nem pejoratív értelmében vett – amatőrként is el lehet ezt érni. Természetesen ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy köszönettel tartozunk Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának és a kiállításnak helyet adó Angyalföldi József Attila Művelődési Központnak, hogy támogatnak egy ilyen kezdeményezést, amely lehetőséget ad a helyi fiatal alkotóknak tehetségük megmutatására.
Kata művészi pályájának is megvannak a gyökerei, melyek elég régre nyúlnak. Ebből talán kiemelkedő fontosságúak a Sinkó István által vezetett általános iskolai rajzszakkörök, illetve a nyári, zebegényi és szanticskai képzőművészeti táborok. Felnőtt korában az olajfestészet állt munkái középpontjában, majd innen jutott el a mostani kiállításon látható műveket is jellemző olajpasztell technikáig. Laikusok kedvéért: az olajpasztell a zsírkréta távoli – mondjuk úgy – felnőtt rokona. Jellemzőek erre az eszközre az élénk színek és az, hogy a zsírkrétával szemben alkalmas a színek keverésére, rétegezésére. De térjünk is rá a bemutatott művekre!
Aki nyitott szemmel jár a világban, tudja, hogy napjainkban van „valaki”, aki még a közgazdászokat is megszégyenítő módon tud úgy tenni, mintha mindenhez értene: az úgynevezett mesterséges intelligencia. Nem állhattam meg én sem, hogy ne kérjem ki a véleményét. Egyfajta kettős ördög ügyvédjeként egyszerre próbáltam próbatétel elé állítani az OpenAI ChatGPT platformját és testvérem képeit. Miután a képeket megmutattam a fenti algoritmusnak, azzal az alantas – de mindazonáltal tudományos – hipotézissel indítottam, hogy a kiállításon bemutatott festmények nem feltétlenül egy szerzőtől származnak, hanem lehetséges, hogy különböző forrásokból lettek összegyűjtve.
Az eredmény természetesen nem lepett meg: a mesterséges intelligencia határozottan jelezte, hogy valószínűleg tévedek, a legtöbb jel arra mutat, hogy itt valójában egy alkotó munkáiról van szó, érvelését pedig alá is támasztotta a jellemző hasonlóságok felsorolásával. Ezek között szerepelt a kifejező, élénk színek használata; a sokszor absztrakt és stilizált formák megjelenése; egyes visszatérő témák jelenléte, és ami meglepett: még a vonalvezetésre és a technikára vonatkozóan is megjegyezte, hogy mindenhol a folytonos, dinamikus vonalvezetés, illetve a rétegek használatára alapozó technika jelenik meg.
Természetesen kikértem sógorjelöltem, Varga Zsolt művész úr véleményét is, aki alaposabban ismeri az alkotót és a képeket is. Amellett, hogy a „mesterséges intelligencia” jól vizsgázott, azért a mélyebb elemzést mindig jó a szakértőkre hagyni. Két témakörről beszélnék még röviden.
Először is a képek megkomponálásáról, mely során a képépítés konstruktív elvei kerülnek előtérbe, a szerkezet tudatos felépítése dominál. Ez a megközelítés -- állítólag -- az avantgárd képzőművészet hagyományaihoz kapcsolódik, különösen a strukturális képépítés tekintetében. A színek dinamikus kölcsönhatásban állnak egymással, amit a fekete kontúrok hangsúlyoznak és választanak el, miközben az absztrakt szín- és formai gondolkodásmód határozza meg a kompozíciót. Ugyanakkor a művek sosem veszítik el kapcsolatukat a látványalappal – ez a konstruktív szerkesztésmód Cézanne munkásságát idézi, ahol az érzékelt valóság geometriai formákon és színek rendszerén keresztül nyer új értelmezést.
A műveket közel egyhangúan jellemzi az absztrakció: azok tudatosan nem törekednek konkrét ábrázolásra, a teljes (akár elképzelt) látványból kiindulva annak redukált, átalakított lenyomatai. Persze, ha úgy vesszük, minden kép absztrakt abban a pillanatban, hogy kétdimenziós síkba kerül.
Érdekes párhuzamot találunk itt a közgazdaságtan és a statisztikai elemzés módszertanával, amelynek egyik kulcsa szintén a problémák redukálása, a lényeges információ leválasztása a zajtól, és a valóság lehető legjobb megragadása a lehető legkevesebb változóval, paraméterrel. Például egy festményen sem szükséges minden egyes falevelet megrajzolni ahhoz, hogy a fáról érvényes benyomást kapjunk. És ahogy az egyszerűsített modellekben a kutatók megváltoztatnak egyes paramétereket, ezzel létrehozva elképzelt, „kontrafaktuális” valóságokat, a művészeti absztrakció nem pusztán a felismerhető formák hiánya, hanem egy olyan folyamat is lehet, amely során az alkotás szövetébe beépülő változtatások révén új jelentésrétegek keletkeznek. Míg előbbi esetben a cél az, hogy hihetően meg tudjunk válaszolni „mi lenne ha?” típusú kérdéseket (kevés teret adva az olvasónak eltérő interpretációkra), a műalkotás esetén talán pont az az egyik cél, hogy a hiányzó darabokat a befogadó pótolja ki. Minél absztraktabb a mű, annál több tere van a nézőnek az interpretációra, míg minél fotórealisztikusabb egy festmény például annál egyszerűbb a befogadó dolga.
Az itt bemutatott képek (talán persze kicsit elfogult) véleményem szerint jó egyensúlyt teremtenek. A valóságos látványokból leegyszerűsödnek, kicsit módosulnak, majd a befogadó néző elméjében, mindenkiében kicsit másképp, újjáépülnek. Viszont mikor ez utóbbi megtörténik, akkor már elkerülhetetlenül alapoznak arra a módosításra is amit az alkotó, Kata, belevitt a kép megalkotásába. Ily módon még első ránézésre 19 kép van kiállítva a körülöttünk lévő falakon, valójában több száz műalkotás van itt velünk a teremben.
Nem is szaporítanám tovább a szót, engedném, hogy mindenki szabadon fogadja be elméjébe a kiállított műveket, testébe pedig a kihelyezett pogácsákat. És hogy egy utolsó – ezúttal gyakorlati – közgazdász gondolattal zárjam a beszédemet. A kiállított művek a kiállítás vége (azaz március 16.) után megvásárolhatóak lesznek! A részleteket a katalinbozapaintings.com oldalon lehet megtekinteni.
Köszönöm a figyelmet, jó szórakozást!
