Építész-S

Építész-S Épülettervezés lakossági, közösségi és üzleti célra Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyében. A legjobbat keressük.

Az építésznek arra kell törekednie, hogy a lehető legjobban feltárja és letisztázza mire van szüksége a megrendelőjének, hogy aztán ezeket az igényeket szakmai ismereteivel és esztétikai érzékével ötvözze, így alkossa meg a tervét akár családi háznak, akár közösségi épületnek. Tehát a jó építesz nem egy merev szakember, hanem olyan társ a tervezés folyamán, akinek átfogó koordináló munkája nyomán

partneri együttműködésben születik meg az az épület, ami a legjobb lehet az építtető és az épületet használók számára. Jó együttműködő képessége mellett az építész fejlett vizualitásának köszönhetően nem csupán látni, hanem láttatni is képes a rábízott épület tervezésének alakulását. Mérnöki és közgazdász beállítottsága okán, mind az épület fizikai jellemzőinek, idő- és értékállóságának, mind a megrendelő költséghatékony befektetésének felelőse. Az építész munkája olyan szerteágazó bizalmi tevékenység, mely segítő, lehetőségeket és irányt mutató, racionalizáló az építtető számára: megtisztelő feladat, amit a tőle telhető magas szakmaisággal és felelősséggel végez.

Én erre törekszem.

Csengersimán, egyedi SIP paneles szerkezettel, ezáltal rettentő hatékony és gyors kivitelezéssel épül az idén tervezett,...
02/12/2024

Csengersimán, egyedi SIP paneles szerkezettel, ezáltal rettentő hatékony és gyors kivitelezéssel épül az idén tervezett, hagyományos megjelenésű, földszintes lakóépület.
Lőttem pár képet az építésről múltkor. Már azóta sokat haladt kívül-belül.

Debrecen, Panoráma út mentén, háborítatlan területen épült idén a tavaly tervezett szigorú kinézetű pajta-ház.          ...
26/11/2024

Debrecen, Panoráma út mentén, háborítatlan területen épült idén a tavaly tervezett szigorú kinézetű pajta-ház.

Debrecen zöldövezetében, meglévő, hagyományos megjelenésű, 90-es években épült, három szintes lakóépület hátsó teraszána...
12/11/2024

Debrecen zöldövezetében, meglévő, hagyományos megjelenésű, 90-es években épült, három szintes lakóépület hátsó teraszának és garázs feletti nappali terének újrafogalmazásával bíztak meg pár hónapja. A megrendelő modern, légies kialakításban gondolkodott, aminek egyedi szerkezeti és gazdaságossági keretekbe is bele kellett férnie. Bízom benne szeretni fogják.

Derecske környéki barnamezős beruházás részeként kerül felújításra egy 1200 m2-es fémvázas csarnok, belső átszervezéssel...
27/05/2024

Derecske környéki barnamezős beruházás részeként kerül felújításra egy 1200 m2-es fémvázas csarnok, belső átszervezéssel, új funkciókkal, a külső megjelenés ráncfelvarrásával. A belső térben komplett gépműhely modernizáció történik, teljesen új igazgatási és szociális rész jön létre.

Debrecenben autentikus mediterrán elemeket hordozó családi ház kezdett épülni az elmúlt időszakban a terveim alapján    ...
22/05/2024

Debrecenben autentikus mediterrán elemeket hordozó családi ház kezdett épülni az elmúlt időszakban a terveim alapján

Boldog új esztendőt kívánva mutatom be újabb megvalósult munkámat.Debrecen, Kerekestelep városrészén meglévő utcafronti ...
02/01/2024

Boldog új esztendőt kívánva mutatom be újabb megvalósult munkámat.
Debrecen, Kerekestelep városrészén meglévő utcafronti lakóház mögött szűkös beépítési körülmények közé került megtervezésre a földszint plusz emelet kialakítású családi lakóépület. Az épület kiemelten energiatakarékos. A tervből valóság lett. Tulajdonosai három gyerekkel már egy éve lakják.
https://epitesz-s.hu/referencia/debrecen-gergely-utca-csaladi-haz-debrecen

Építész feladat ipari épületek tervezése is. A 2020-ban Ceglédre tervezett Ehrle önkiszolgáló autómosó már rég üzemel. E...
12/12/2023

Építész feladat ipari épületek tervezése is. A 2020-ban Ceglédre tervezett Ehrle önkiszolgáló autómosó már rég üzemel. Egy ilyen kis épületnél nem feltétlenül maga az épület kialakításának megtervezése a legnehezebb. Sokkal inkább a szakági (gépész, elektromos, statikai) tervezők összehangolása, a sok terv olyan módon történő koordinálása, amelynek végén mind a megrendelő igényei, mind a mosórendszer gyártójának elvárásai, mind a későbbi használók komfortos kiszolgálása egyszerre érvényesül. Sok apró dologra kell gondolni a balesetmegelőzéstől kezdve, a megfelelő gépészeti technológiák használatán és a közlekedési utak kialakításán át, a hatékony használhatóságot elősegítő finomságokig.
itt tekinthető meg a mosó oldala: https://www.facebook.com/szolnokiutiautomoso

Sokan szeretik előre látni és olykor precízen megtervezni lakásuk belső terét.Ebben is tud egy építész segíteni. A terek...
07/12/2023

Sokan szeretik előre látni és olykor precízen megtervezni lakásuk belső terét.
Ebben is tud egy építész segíteni. A terek méreteinek, összefüggésének kialakítása egyben a legfontosabb eszköz a kezünkben arra, hogy azt a lakásbelsőt komfortossá, széppé, funkcionálissá és megfelelő hangulatúvá tegyük magunk számára.
Megrendelőink számára külön szolgáltatásként belsőépítészeti tervezéssel és látványtervekkel igyekszünk mindezt megmutatni.

Némi közösségi munkával megvalósítottuk a helyi iskola aulájába kitalált padlómatricákat. Én a grafikai és elrendezésbel...
04/12/2023

Némi közösségi munkával megvalósítottuk a helyi iskola aulájába kitalált padlómatricákat. Én a grafikai és elrendezésbeli tervezéssel foglalkoztam.
A gyerekek birtokba is vették. Néha jó egy tervező a háznál. ;)

Ezt a debreceni családi házat 2020-ban terveztem. Az épület érdekessége, hogy meglehetősen nagy alapterületű lakást kell...
02/12/2023

Ezt a debreceni családi házat 2020-ban terveztem. Az épület érdekessége, hogy meglehetősen nagy alapterületű lakást kellett elhelyezni egy elég keskeny telekre, emiatt az épület viszonylag hosszan terül el. Tulajdonosai már 1-2 éve beköltöztek. :)

Minden bizonnyal Szatmárcseke egyik legöregebb épületével volt dolgom nemrégiben. A megrendelő a szinte skanzenszerűen f...
30/11/2023

Minden bizonnyal Szatmárcseke egyik legöregebb épületével volt dolgom nemrégiben. A megrendelő a szinte skanzenszerűen fennmaradt, háromosztatú, körbetornácos szatmári parasztházban látta meg leendő nyaralóját. Az épületet bővíteni kellett hátrafelé, illetve a felújítás során az elöregedett tetőszerkezet cseréjére is sor került. A védettséggel ugyan nem érintett meseházikón korához méltó ácsmunka készült. Belül a fa födémek viszont megmaradtak. Kivitelezés folyamatban. Következik a belső tér.

Az építész munkájának mérnöki részeA kreatív tervezési folyamatok, az épület esztétikájának, funkcionális és szerkezeti ...
23/11/2023

Az építész munkájának mérnöki része
A kreatív tervezési folyamatok, az épület esztétikájának, funkcionális és szerkezeti rendszerének megálmodását követően jöhet a precíziós mérnöki tervezés, melyben műszaki rajzokkal támogatjuk meg a kivitelezési munkálatokat.

Cím

Csengersima

Telefonszám

+36704579252

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Építész-S új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás