Fájdalomból születő öröm, bosszúság, ami gyakran ujjongásra vált, örök elégedetlenség, kétely és hosszú töprengések utáni "megvilágosodás". A boldogság megfoghatatlan, illó pillanatai. A Hórák a görög mitológiában az évszakok istennői. Ők azonban csak hárman vannak, tél nincs. Ezért (is!) adtuk ezt a nevet. Nem szeretjük a telet, bár elismerjük, hogy szükség van rá – itt a mérsékelt égövön legaláb
bis. Természetesen a kertünk nem szeretne csúnya lenni télen sem, de elsősorban tavaszra-nyárra-öszre vágyjuk látványossá tenni. Fel szeretnénk nőni ehhez a névhez. Ezen az oldalon reményeim szerint követhető lesz ez a folyamat. Bizonyos értelemben nulláról indultunk, bár ez így mégsem igaz, hiszen volt a telken növény bőven, amikor megvettük. Volt sok-sok nagy fa, felnőtt cserjék tömkelege, de nem túl változatos, nagyjából 5-6 faj alkotta a több tucat fásszárú növényből álló, lejtős "kertet". Ezek egy részét meghagytuk, nagy részét viszont az évek során lassan-lassan másfélékkel cseréljük le. Akit érdekel, információt kaphat sok növényről is, ezek a saját tapasztalataim, amelyeket azért osztok meg, hátha így másoknak sikerül megelőzni azt a rengeteg csetlést-botlást, amelyet én – szakmai végzettségem ellenére – véghezvittem. A férjemmel ketten alkotjuk, és ahogy ez gyakran lenni szokott, a férfi inkább épít, struktúrát alakít – ami nélkül nincs kert – a nő pedig a növényekkel bíbelődik, és soha nincs megelégedve 😄
Egyáltalán nem cél egy botanikus kert jellegű növénygyűjtemény, a változatos és különlegességekkel tűzdelt növényállomány ellenére sem. Jeltáblák sem lesznek, de a kertben minden egyes növényfaj és fajta regisztrálva van és lesz, tudományos névvel és más, számomra szükséges adatokkal (amennyiben sikerült névvel beszerezni vagy meghatározni). A botanikus kert másról szól, mi egy varázslatos díszkertet szándékozunk létrehozni, amely örömet szerez nekünk és a környék madarainak, s maradandó élményt nyújt az idelátogató rokonoknak, (kert)barátoknak, érdeklődőknek. Fogadjátok szeretettel!
––––––––––
I am Kata Józsa. The garden is neither work nor a hobby for me. It is a craze. It is joy born out of pain, annoyance often turned into delight, perpetual discontent, doubts and long ponderings followed by “enlightenment”. The elusive moments of happiness. The Horae were the ancient Greek goddesses of the seasons. But there are only three of them: spring, summer and autumn. That’s one of the reasons we gave their name to our garden: Garden of the Horae. We don’t like winter although we know that it is an important season, at least here in the Temperate Zone. Certainly, we don’t want our garden to be ugly even in winter, but we would like to make it most charming in those three seasons. We intend to measure up to the name we have given it. Hopefully this page will keep track of this process. In a sense we began from scratch, though this is not entirely true because there were a lot of adult plants on the sloping plot we bought. There were dozens of big trees and shrubs but only 5-6 species in total. We have kept some and have been slowly replacing many of them with new and more interesting species and cultivars. The visitor to this page can also find information about many plants I have grown here and before. I am sharing my experience because I hope this will help you not to stumble and fall as much as I did in spite of my degree in horticulture. My husband and I make the garden together and as usual, the man gives the structure of the garden – which is most important – and the woman fiddles with plants and is constantly dissatisfied 😊
It is not at all our intention to create a big plant collection or a botanical garden, despite various plantings, nor do we want plant labels. Nevertheless, all plant species and cultivars planted are registered with botanical names (as far as I know them) and other information which I consider of importance. We intend to create an enchanting private garden, which gives much pleasure to us and the local birds and a lasting positive impression to our visitors. Welcome and enjoy!