07/07/2026
,,Ha megkérdezném ki vagy, valószínű, hogy azonnal elmondanád a neved.
A neved, amit kaptál, viselsz, levetsz, változtatsz, rövidítesz, de nem Te vagy.
Aztán talán azt mondanád el mivel foglalkozol.
Ugye tudod, hogy az sem Te vagy? Nem eladó, nem orvos, nem fodrász vagy tanár vagy. Ez a foglalkozásod, jobb esetben a hivatásod, de nem Te.
Aztán elmondanád talán, hogy szülő vagy, nagyszülő vagy leendő.
De ki vagy valójában? Mi az álmod? Mi a vágyad? Mikor néztél fel utoljára az égre egy szép éjszakán?
Mikor nevettél önfeledten, nem érdekelve mit hoz majd a holnap?
Mikor öleltél tiszta szívből? És Téged mikor?
És Téged mikor öleltek úgy utoljára, hogy egyetlen szó sem kellett hozzá?
Mikor hallgattál végig valakit azért, hogy megértsd, és nem azért, hogy válaszolj?
Mikor bocsátottál meg úgy igazán? Nem azért, mert elfelejtetted, hanem mert nem akartad tovább cipelni a terhet.
Mikor sírtál utoljára? Nem magad előtt, hanem önmagadnak sem hazudva.
Mikor érezted azt, hogy élsz? Nem csak létezel. Nem csak túlélsz. Hanem valóban élsz.
Annyi szerepet játszunk életünk során, hogy egy idő után már magunk sem tudjuk, melyik arcunk a sajátunk. Meg akarunk felelni a világnak, miközben lassan idegenekké válunk önmagunk számára.
Talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy ki vagy.
Hanem az, hogy amikor este lehunyod a szemed, felismered-e még azt az embert, aki valaha voltál. A gyermeket, aki hitt a csodákban.
A fiatalt, aki mert nagyot álmodni. A felnőttet, aki valahol útközben elhitte, hogy előbb mindenki másnak kell megfelelnie.
Lehet, hogy itt az ideje újra megismerni azt az embert.
Mert a neved csak egy szó.
A munkád csak egy szerep.
A címeid csak állomások.
De a lelked... az az egyetlen, amit egész életedben magadban viszel.
És talán a legfontosabb kérdés nem az, hogy ki vagy mások szemében.
Hanem az, hogy amikor egyedül maradsz a csenddel, tudod-e még, ki vagy önmagad számára.”
/Todorovits Rea/
.. egy apró álomból indult: kézműves kincsek szeretteinknek…Kiskunhalas..
