Emellett bútort, kanapét, polcrendszert is szerelek, falsérüléseket javítok, s pótlom a csempét, vagy összeállítom a kerti sufnit. Két éve végeztem villanyszerelőként, azóta éttermek, irodák, lakások és egy templom elektromos felújításában vettem részt, szereztem tapasztalatot. Kábeltálcáztam, vezetéket húztam, bontottam, hornyoltam, véstem, csöveztem. Szereltem kisebb 10-20 modulos elosztószekrén
yeket, illetve a munkák befejezéseként felszereltem a lámpákat és szerelvényeket. Egy lakás, családi ház, kisebb iroda teljes elektromos felújítását el tudom végezni, de kisebb munkákat is szívesen vállalok, legyen az kilazult, elégett dugaljak (magyarul konnektor), vagy lámpák cseréje. Emellett szívesen szerelek (költözéskor szét is) lapra szerelt szekrényt, asztalt, széket, irodabútorokat, vagy kanapét, polcokat, polcrendszereket. Amit szükséges, rögzítek a falra, falhoz: faliszekrény, TV-konzol, fogas, karnis, bordásfal, stb. Ha szükséges bontom a falat, bevakolom, pótlom a hiányzó csempét, padlólapot, gipszkartont. Mindezeken túl kerti bútorok szerelésében, sufnik, tárolók összeállításában is számíthat rám, de újítottam már fel kerti kaput is. Elsősorban Budapesten dolgozom, de ha a feladat megkívánja, megyek vidékre is. A lista, amiben segíteni tudok, hosszú: gondolja át, írja össze, mi minden vár javításra, küldje el s megbeszéljük, hogy miben és miként tudok segíteni. If you need someone to repair electric stuff, assemble furniture or a garden kiosk, mount things on the wall, mend the wall, replace tiles, please give me a call. Ich bin ein Elektriker Handwerker. Wenn Sie braucht jemanden für verschiedene Sache: elektrische System zu bauen oder Probleme zu reparieren, Möbeln zusammen zu bauen, Kioske im Garten aufzubauen, Fehler im Wand zu korrigieren, Fliesen zu Klebern, rufen Sie mich bitte an.