24/08/2022
Karlovszky Bertalan: Magyar parasztasszony, 1908
Képről képre – A modernek legádázabb ellensége
1931. március 24-én a külföldi ösztöndíjra pályázó növendékek kiállításán a Képzőművészeti Főiskola egyik professzora indulatosan jegyezte meg a modern képek láttán: „Gazember, aki így tanít!” Másik tanárkollégája pedig még ezzel toldotta meg a sarkalatos véleményt: „Huszonötöt kell vágni arra, aki ezt festette és arra is, aki ezt tanította!” Az ügyből botrány lett, s a Főiskola rektora, Réti István, valamint Benkhardt Ágost, Csók István, Glatz Oszkár, Rudnay Gyula és Vaszary János festő-tanárok „feltűnően durva becsületsértés” vétsége címén feljelentették a két tanártársat, azaz Bosznay Istvánt – aki botoztatni szerette volna a modernizmus útjára tévedt növendékeket –, illetve a másik, az akkor már 73. évében járó tekintélyes mestert…
Azt a festőt, aki egyébként nem is akart művész lenni. Húszéves koráig egyáltalán nem gondolt arra, hogy művészi pályára menjen. Bár szeretett rajzolni, tizenhét éves korában mégis a katonaságot választotta. Mivel ott is sokat rajzolt, parancsnokai inkább lebeszélték a katonai pályáról, így 1878-ban, háromévi kadétiskolai képzés után kezdte csak el rendszeres művészi tanulmányait Pesten. Rövid idő múlva a müncheni akadémián Benczúr Gyula és Rudolf Seitz tanítványa lett. 1881-ben Párizsba költözött Munkácsy Mihály hívására. Munkácsy mellett másfél évet tölt el, de ekkoriban már Párizsban és Amerikában ismert és keresett festő, sőt Munkácsy is rendel tőle egy csendéletet saját maga számára. Finom, de kissé éles rajzú zsánerképeiért, portréiért hatalmas összegeket fizetnek. Nem véletlen, hogy párizsi évei alatt készült munkáiból csupán néhány darab ismert a magyar művészettörténet számára. E korszakának munkáit az európai és amerikai műkereskedelem szívta fel. Amikor 1897-ben hazatért Budapestre, itthon elsősorban portréfestőként dolgozott. S bár komoly megrendelői köre volt, elsősorban a hazai előkelőségekből kerültek ki. Személyisége és festészete megosztotta a hazai művészeti életet, különösen 1928-tól, amikor a budapesti Képzőművészeti Főiskola professzorává kinevezték.
Hogy ki volt ő? A munkácsi születésű Karlovszky Bertalan (1858–1938), Gyárfás Jenő jó barátja és „Berci”-je, Munkácsy egyik legkitűnőbb és legszorgalmasabb tanítványa, elegáns és katonás megjelenésű férfi aranyláncos monoklival, francia feleséggel és műtermes házzal Budapest legelőkelőbb részén, a Városligeti fasorban. Karlovszky szinte minden díjat megkapott, az állami aranyéremtől a Corvin-láncig és Corvin-koszorúig, de ő a művelt, műértő közönséget és az erkölcsi megbecsülést hiányolta. A modernizmussal pedig az volt a legnagyobb baja, hogy „ma mindenki gyorsan akar nagyszerűt alkotni” – ahogyan azt egy 1931-es interjúban megfogalmazta.
Az ő festményeit nézve sok minden eszünkbe juthat, csak az nem, hogy gyorsan készültek. A „Magyar parasztasszony” című festményét 1908-ban egyszerre két díjjal, köztük az állami aranyéremmel is megjutalmazták. A különös, keményen rajzolt, szinte fotószerűen pontos képet akár katonásan ridegnek is nevezhetnénk, ám mégsem vonhatjuk ki magunkat szuggesztív hatása alól. A kép szinte személytelen objektivitását nemcsak a megfestés lenyűgöző aprólékossága és pontossága adja, hanem az ábrázolt személy „rejtőzködő” karaktere is. Hiába keressük ennek az asszonynak a tekintetét, nem találjuk. Az egyik szeme olyan, mintha ránk szegeződne, a másik azonban kissé fölfelé tekint, s nézésének ez a kettős iránya teljesen össze is zavar minket. Hideg, zöld szemei mintha nem ránk nyílnának, hanem a háttér zöld falát tárnák föl a fej mögött. Kemény, szögletes vonásai inkább egy férfiarcot jellemezhetnének, s összezárt ajkain is nehéz elképzelnünk egy férfiakat megigéző mosolyt. Fejkendője azonban mint két szeszélyesen csapódó szárny, kedvesen és zabolátlanul keretezi az asszony rezzenéstelen arcát. S ugyanezt a kedvességet találjuk színes blúzán is. A zöld és kék színben sávozott anyagon vékony sárga és piros csíkok futnak keresztül, s úgy tűnik, mintha Karlovszky itt, a színek és csíkok játékába, a gyöngyház gombok fénylő pontjaiba sűrítette volna mindazt az örömöt és játékosságot, amit a szigorú asszonyarcban hiába keresnénk. A szívet melengető és a ridegséget árasztó részek együttese adja ennek a műnek a soha nem szűnő, érzelemmel telített sugárzását.
kép:
Karlovszky Bertalan: Magyar parasztasszony, 1908
olaj, fa, 45,5 × 36 cm
Magyar Nemzeti Galéria
szöveg: Bellák Gábor
