Konkrét Stúdió

Konkrét Stúdió környezettervezés _ építészet _ design
Számunkra az építészeti tervezés nem csupán munka, hanem szenvedély! Tapasztalat, elhivatottság, minőség.

Ezek azok az értékek, amelyek meghatároznak minket, és amelyeket minden egyes munkánkban képviselünk. A Konkrét Stúdió 2010-ben kezdett formálódni azzal a céllal, hogy a korábban egyéni utakon, majd később közös kollektívában megszerzett építészeti tudást és tapasztalatot önálló irodánkban kamatoztassuk tovább. 2014-ben jutottunk el odáig, hogy megalapíthattuk önálló cégünket. Célunk egy érzékeny,

a résztvevők párbeszédén alapuló, feladatorientált, a problémák megoldása során minden esetben az alapoktól kiinduló, élő alkotófolyamat tökéletesítése, amelynek során az adott szituációban és helyen - legyen az a Kárpát-medence, vagy a világ bármely tája - ökológiailag és társadalmilag fenntartható módon, építészeti és kulturális örökségünk folytonosságát szem előtt tartva mozgósíthatjuk az építő energiákat. Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Sónicz Péter

Így tervezünk mi együtt, sok éve. Szuper statikus iroda, szuper vezetővel, aki vevő az egyedi, néha elborult koncepcióin...
23/06/2026

Így tervezünk mi együtt, sok éve. Szuper statikus iroda, szuper vezetővel, aki vevő az egyedi, néha elborult koncepcióinkra is! 💚

11/06/2026

Versenyben a házunk az Év Háza pályázaton! 🏆
Idén különösen erős a mezőny, megtisztelő a részvétel.

A japán letisztultság és a skandináv természetközeliség találkozik ebben a minden elemében általunk tervezett fa burkolatú családi házban. És micsoda illata van...🥰 szerelemprojekt.
Ha neked is tetszik, támogass minket egy 👍-kal az alábbi linken:

https://www.facebook.com/photo?fbid=1005973388479975&set=pcb.1005982125145768&locale=hu_HU

❗Fontos: érvényes szavazatként csak ezen az eredeti Év Háza poszton leadott számít a versenyben!

Hamarosan a honlapunkon is részletesen bemutatjuk az épületet, de addig is böngésszétek más hasonló tartalmakért:
www.konkretstudio.hu

Köszönjük mindenkinek, aki szurkol nekünk! 🙏

környezettervezés _ építészet _ design
Számunkra az építészeti tervezés nem csupán munka, hanem szenvedély! Tapasztalat, elhivatottság, minőség. Ezek azok az értékek, amelyek meghatároznak minket, és amelyeket minden egyes munkánkban képviselünk.

Versenyben a házunk az Év Háza pályázaton! 🎉A japán letisztultság és a skandináv természetközeliség találkozása egy fa b...
09/06/2026

Versenyben a házunk az Év Háza pályázaton! 🎉

A japán letisztultság és a skandináv természetközeliség találkozása egy fa burkolatú családi házban. 🌿🏡

Ha nektek is tetszik, nagyon örülünk a támogatásnak! 🙌

⚠️ Fontos: a szavazatot csak az eredeti Év Háza-poszton leadott like számítja, ezért kérünk, ott nyomjatok egy 👍-et!

Köszönjük mindenkinek, aki szurkol nekünk! 🤍

"Wasabi" családi ház, Budapest XI. kerület
Építészet: Sirokai Levente, Ancza Krisztina, Balogh Csaba, Sónicz Péter

Balatonföldvári hírek hétvégére. Zárul a ház, bekerültek a könnyű elemek a betonpanelek közé. Kívülről hamarosan véglege...
29/05/2026

Balatonföldvári hírek hétvégére. Zárul a ház, bekerültek a könnyű elemek a betonpanelek közé. Kívülről hamarosan végleges arcát mutatja az épület. Nagyon izgalmas a rusztikus - az időt magán hordozó - panelek felületének és a beépülő új könnyűszerkezeteknek a viszonya. A környéken lakók izgatottan érdeklődnek, hogy SPAR vagy LIDL lesz-e az új áruház? 😄
Figyelmes szemlélők felfedezhetik az apró érdeklődőket is.
Jó nézelődést, jó hétvégét!

28/05/2026

Az építészet jövője, az építészek felelőssége a működő, jövőbiztos és emberséges, élhető Magyarországon. Szubjektív, idealista véleménycikk Balogh Csabától.

Köszönjük Móni ezt a csodás kertet!Kívánjuk, hogy tökéletes teljességben tudd megélni a babával a csodás pillanatokat!Ad...
27/05/2026

Köszönjük Móni ezt a csodás kertet!
Kívánjuk, hogy tökéletes teljességben tudd megélni a babával a csodás pillanatokat!
Addig is vigyázunk a környezetünkre.
J40 kertje: https://konkretstudio.hu/munkak/j40/

Ezzel a bejegyzéssel 8 hónapja vagyok adósotok.

Kicsivel több, mint 8 hónapja született meg második babánk. Bár a terv az volt, hogy előre hírt adok a várható eseményekről, végül a folyamatban lévő munkák megnyugtató lezárása, a készülődés, a nagytesó felkészítése, aztán pedig a gyermekágy és a kisbabás mindennapok érthető módon elvitték a figyelmet.

A visszatérést nem véstem kőbe, most elsősorban az új felállásban szeretnénk megtalálni a helyünket, ritmusunkat. A tervezés és a tanácsadás most szünetel, de az biztos, hogy a szakmai érdeklődés megmaradt. A továbbképzési időszak is aktív (köszi kamarai törvény khm), amennyire baba és tesó mellett lehet, képzem most is magam, és figyelemmel kísérem a szakmát érintő eseményeket. Reménykedem, hogy a természeti környezet megóvása, a vizeink megőrzése és tájban tartása, és az épített örökség védelme hozzáértő szakemberek kezébe kerül, és megvalósulhat a szakmákon átívelő tudásmegosztás és együttműködés.

Lehet, hogy időnként megjelenik egy-egy edukációs bejegyzés, de alapvetően nem az online jelenlétre fogok koncentrálni, hanem a mostani különleges időszak pillanatait szeretném megélni.

Addigis a korábbi tartalmak és qubit cikkek közt tudtok bőven most is aktuális olvasnivalót találni (vízmegtartás, természetalapú megoldások, kertalakítás, regeneráció stb.). Vigyázzatok a vizekre, a tájra és környezeti értékeinkre.

Szép kerti pillanatokat nektek,
Móni

HU ITalán lassan megérkezik a nyár is, és ha már itt van, akkor lakóautózás. Szeretnénk megmutatni nektek egyik szerelem...
16/05/2026

HU I
Talán lassan megérkezik a nyár is, és ha már itt van, akkor lakóautózás. Szeretnénk megmutatni nektek egyik szerelemprojektünket, ami valahol az építészet, a design és az autóépítés határán mozog. Egy leszerelt Mercedes 310 tűzoltóautóból építettünk minimalista, off-grid mozgó bungalót – építész szemlélettel, minden négyzetcentimétert átgondolva. Számunkra ez egy kísérlet volt arra, hogyan lehet 6,5 m²-en funkcionális, karakteres és valóban élhető teret létrehozni. Azóta közel 25 000 km-en teszteltük – az Ibériai-félsziget sziklás partjaitól Dánia homokos fövenyeiig.

EN I

Summer might finally be on its way — and with it, campervan season. We’d love to share one of our passion projects with you, somewhere at the intersection of architecture, design, and vehicle building.
We transformed a decommissioned Mercedes 310 fire truck into a minimalist, off-grid mobile bungalow — approached through an architect’s lens, with every square centimetre carefully considered. For us, it was an experiment in creating a functional, distinctive, and genuinely livable space within just 6.5 m². Since then, we’ve tested it across nearly 25,000 kilometres — from the rocky coastlines of the Iberian Peninsula to the sandy shores of Denmark.



Ancza Krisztina Photography Peter Sónicz Balogh Csaba

02/05/2026

Wow! ✨

Cím

Budapest
1011

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 18:00
Kedd 09:00 - 18:00
Szerda 09:00 - 18:00
Csütörtök 09:00 - 18:00
Péntek 09:00 - 18:00

Telefonszám

+36703135386

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Konkrét Stúdió új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Konkrét Stúdió számára:

Megosztás