Az 1970-es évektől öt ország (Svédország, Norvégia, Dánia, Finnország és Izland) a design területén egyre szorosabban kooperál, egységes régióként viselkedik. A közös történelmi hagyományokat összekötő kapocsként élik meg, és a “svéd elnyomás” emlékén túllépve, a térség népei közös fejlesztésekbe kezdenek. vándorkiállításokat hoz létre és finanszíroz. Az északi országok formatervező iskolái sok ha
sonlóságot mutatnak. E párhuzam kettős pilléren nyugszik: a minimalizmuson és a funkcionalizmuson. Az öt országnak időjárásuk mellett értékszemléletük is igen hasonló. A történelmi hagyományokra épülő társadalmi egyenjogúság, az urbánus kultúra is közös nevezőt jelent. Természetesen területenként másként alakult a kézművesség és minden országnak saját fejlődéstörténete van, de a különböző utakon fejlődő design talán az előbbi hasonlóságok miatt a század közepére mégis egységes stílussá olvadt össze, amelyet a következőkkel jellemezhetünk: humanizmus, hagyomány, kézművesség, igényesség, visszafogottság. Az ötvenes években világhírűvé vált skandináv, illetve NORDIC design – rosszakarói ellenére – nem hogy nem ment ki a divatból, de jelenlétét megerősítette a Föld minden kontinensén, és a kor ízlését követve, újabb és újabb kultikus tárgyakkal rukkolt elő. András, A Skandináv dizájn – a mítoszon túl kiállítás programfüzete, Iparművészeti Múzeum, 2005. január 18 – március 6.
