19/08/2024
Szeptember 15-ig még látogatható a Helyiérték kiállítás a Műcsarnok - Kunsthalle Budapest-ben!
A kiállítás végéig minden nap bemutatunk négy projektet a HelyiÉrték | III. Építészeti Nemzeti Szalon kiállításból.
Ma elsőként a SZENT ANNA ÓVODÁT-BÖLCSŐDÉT
A rárakódott elhagyottságtól megszabadítva, a történeti szövetbe ágyazott egykori árvaház egy befelé forduló, saját világot létrehozó szándékkal épült tovább, hogy tereibe újra gyerekzsivaj költözzön.
Az 1772-ben a Voss házaspár által alapított, 1950-ig működő árvaházból kialakított gyermekközpont szervesen kapcsolódik a római katolikus egyházi oktatási struktúrájához. Az évszázadok alatt létrejött épületegyüttes hátsó, rossz állapotú szárnyainak helyére kerültek az új bölcsőde csoportszobái és játszóudvara. A meglévő részek a felújítást követően óvodaként keltek életre, sokrétű kiszolgálófunkciókkal. A városi szövet kötöttségeinek feloldására az építészeti koncepció lényege a befelé fordulás volt, a bővítés során a két udvar köré szervezett alaphelyzet maradt a kiindulópont. A sűrű, nőtt városi szövet egyedi, vidám „gyermekoázisában” a körbefutó tető, a kint és a bent határvonalának átfedése vizuálisan megnöveli a tereket, egybefogja a gyerekek világát. A fenntartóval közösen sikerült megtalálni a meglévő terekhez illő új funkciókat, az eredeti részletek megtartásával.
Építész: Józsa Dávid – Archi.doc
Építész munkatársak: Bartók Anita, Radics Andrea, Pamuk Lilla
Tájépítészet: Lád Gergely, Gyüre Borbála, Kántor-Turi Emese, Városy Dóra
Belsőépítészet: Józsa Dávid
Megbízás: egyházi
Fotó: Danyi Balázs
Helyszín: Sopron
Építés: 2022
Díjak: Média Építészeti Díja 2023 – belsőépítészeti különdíj, BigSEE Award 2023
Fedezze fel a kiállítást, ahol közel 300 projekt és 50 film több mint 1500 m2-en látható a Műcsarnokban, egészen szeptember 15-ig.
www.mucsarnok.hu/helyiertek